21 January 2009

Mi van az elefánttal?

Mindenki tudja, mi az a Piccidally Circus. Neonfények, nyüzsgés; sok londoni szerint a világ közepe. Nekem is az egyik kedvenc helyem, mert tele van emberekkel, és mivel Londonról van szó: minden féle emberrel! Azt viszont már kevesebben tudják, hogy mit neveztek régen a Dél Piccidally Circus-ének, mármint Dél-Londonét (Temzétől délre). 15 éves voltam, amikor először akadt kezembe egy turistás London térkép és annak a jobb alsó sarkától kicsit beljebb ott volt a felirat: Elephant and Castle. Ezt a helyet becézték régen Dél-London P. C-ének, s mivel úgy hívják, ahogy, mindig is valami meseszerű helynek képzeltem el. Ugye 15 évesen se netem, se angol tudásom, úgyhogy nem nagyon olvastam utána, így néhány évig csak maradt a találgatás, hogy ez milyen hely lehet valójában.

2006 novemberében láttam először: éjszakai buszból jó sötétben.

Ezután 2008 nyarán láttam ismét, s ekkor jó sokszor, szóval már nagyjából tudom, mi az az Elephant & Castle. Két körforgalom, egy mozgólépcső nélküli metróállomás (azért lift van), egy tré bevásárló központ (nem plaza), és az egyik londoni gettó kapuja. Tőle nem messze található például az Aylesbury Estate, ahol már Tony Blair is megfordult (itt mondta első miniszterelnöki beszédét), és ahol egyes bulvárlapok szerint naponta több bűncselekményt is elkövetnek. Viszont vannak pozitívumai is, amelyek közül kiemelkedik a jó földrajzi fekvése. Irtó közel van a Southbank-hez, Waterloo-hoz, Borough-hoz, London Bridge-hez és így a City-hez is. Southwark kerület és London vezetői rájöttek, hogy ezzel a hellyel kezdeni kell valamit, hogy ne pusztuljon tovább, sőt teljesen jó hellyé akarják tenni. Lesz új bevásárló központ, az aluljáró labirintus helyett felszíni gyalogos közlekedés, valamint új épületek irodáknak és lakásoknak. Mint mindennel az életben, e körül is vannak problémák (most például azt akarják, hogy az E&C befektető is fizessenek extra adót a Crossrail finanszírozására, holott ennek a helynek nem lesz Crossrail állomása), de legalább dolgoznak az ügyön.


Érdemes építészetileg is 'elemezni' egy kicsit ezt a neighbourhood-ot:
















Egyik kedvenc építészeti stílusom 2007 nyara óta a brutalista. Úgy szerettem meg, hogy akkor elég sokat láttam Londonban az ottani Nemzeti Színházat, amiről eleinte negatív volt a véleményem. Talán csak azért, mert új volt számomra, ledöbbentett, hogy egy nemzeti színház nézhet ki úgy, ahogy az kinéz Southbank-en. Nem találtam szépnek, sőt! Mekkora betontákolmány-gondoltam. Aztán egy idő után napról napra jobban megtetszett: tetszik, hogy nagy, de tört, darabos a felülete, vízszintes és függőleges vonalak bontják meg egységét, esténként megvilágítják, teraszán növények vannak, előtte kulturális tér programokkal, stb. Előadást mg nem láttam benne, de a színháztermein kívül eső részein voltam és belülről is megfogott a hangulatával. (A másik jó brutalista cucc Londonban a Barbican Centre meg annak a három toronyháza és kertjei.)


De vissza E&C-höz: ott is van elég sok brutális dolog. Lakótelepek tönkelegei, beton mindenhol, amerre a szem ellát. Nem éppen a legvidámabb helyek, de annyiból különlegesek lehetnek, hogy teljesen eltérnek a magyar lakótelepi formáktól. Szerintem itthon minden lakótelepi épület nagyjából ugyanúgy néz ki-ugyanúgy van elrendezve. Ezzel szemben például az Aylesbury-n válotzatosak a formák, légifolyosók vannak, a mozgáskorlátozottaknak külön pályák, a lakások több szintesek és nyilván a társadalom is 'színesebb'.

E&C-nél van egy épület, ami külön említést érdemel: a METRO CENTRAL HEIGHTS (+1 másik link itt). Ez egy olyan épület, amit az egészségügyi minisztériumnak terveztek és annak is volt a főhadiszállása az 1990-es évekig, amikor végülis átköltöztek onnan egy szintén E&C épületbe. Az MCH-ben ma már emberek laknak, azt ugyanis átalakították lakóépületté. Számunka azért lehet ez érdekes, mert egy Budapesten, majd onnan 19 éves korában, az I. vh. után nyugatra vándorolt magyar építész tervezte. Goldfinger Ernőnek hívták az illetőt és miután Franciaországban megismerkedett Le Corbusier elképzeléseivel, elment Londonba alkotni. Bővebben nem írok életéről, mert arra ott a wikipedia, ami ugye "szent". A lényeg, hogy Goldfinger meghatározó alakja volt a brit modern brutalista építészetnek és alkotásai mai is megtekinthetőek/látogathatóak London számos pontján. Az egyik ezek közül a MCH E&C-nél.

Ja, és még James Bondhoz is volt köze, amiről ide kattintva lehet olvasni a Guardian egyik cikkében.


Egyebek: Van az E&C-nél egy Charlie Chaplin pub is, mivel nem messze ettől a helytől, ’pontosan’ valahol az East Street-en született ő is. És miért hívják Elepant and Castle-nek? Lásd wikipedia (pontosabb forrást nem találtam, itt meg leírnak ezt is, azt is az etimológiájáról)!



No comments:

Post a Comment